2019. okt 24.

Zorro 2.

írta: Kalmár Tibi
Zorro 2.

"Puskát kellett volna hoznunk ehhez a melóhoz."

 Még friss, ropogós, és - ha nem lennének ilyen hűvösek a reggelek -, meleg is lehetne a kiadvány. Az eredeti tervhez képest komoly csúszással, de megérkezett a magyar Zorro második része. Megérte ennyit várni rá?

 Az első számban egy nagyon korrekt bevezetést kaptunk a "mi" Zorrónk világába, egy nagyon jól felépített történetben, amit remekül támogattak a fantasztikus rajzok, és a remekül megválasztott színek is. A második rész pontosan ott folytatódik, ahol az előző véget ért. Olyannyira, hogy az első oldalon visszaköszönnek a záróképek. Nem csak az azóta eltelt idő miatt, hanem egyébként is könnyebb visszatérni a történethez így, nagyon jó ötlet! Gyakran utazgatunk majd idők és helyszínek között, így fog "lassan" összeállni a történet, illetve így ismerjük meg a dolgok hátterét. Külön drámák futnak párhuzamosan, de ezek nem a végtelenben találkoznak, hanem erősen összefonódnak, és ezek indítják el magát Zorrót is az útján. Teljesen filmszerű élmény, Tarantino is megnyalná a tíz ujját (legyen az bármelyik a húszból). Nemcsak az idősíkok zseniális váltogatása miatt, hanem a végére beszúrt...valami miatt, ami nagyon fontos lehet, de (most még) titok.

 Kezd kibontakozni a történet, elég komoly cselekményekkel, és nagyon jó dramaturgiai eszközökkel megmunkálva. Nagyon gyorsan beszippant, nagyon jó a hangulat, tökéletesen érzékelhető a feszültség, a nyomás, a félelem, a pattanásig feszült minden. Ez bizony nem egy könnyed családi mese, amit vasárnap délután félálomban fogyasztunk, hanem egy komoly és sötét világ, ahol mindent lehet és szabad. De nem mindenkinek.

 Ha a történet nem lenne elég, akkor a rajzok biztosan megteremtik a megfelelő érzést. Hihetetlen, mennyire illik a rajzstílus az egész világhoz! A színekről nem is beszélve, még mindig WOW! Extra tartalomként pedig ott van az első borító, Németh Gyula által, a hirdetések, összefoglaló, jegyzetek stb. korabeli stílusban, és Vári Tamás hátsó borítója. Mindegyik zseniális és ötletes! ;)

 Szóval: megérte ennyit várni rá? "Vincent! Örülünk?" De még mennyire!

 

nemethgyzorro.jpg

 

 

Kiadó: GooBo (megvásárolható itt)

Írta: Tálosi András
Rajzolta: Vári Tamás
Színezte: Vadas Máté

(32 oldal, színes)

Szólj hozzá

képregény Zorro GooBo