1989 tavasza van, 10 éves vagyok. Egy szomszédos diktatúra biztonságában élek, elvileg gondtalanul. Sejtek dolgokat, de nem tartozik rám. Lyukasóra, "gyere velem haza, mutatok valamit", két sarokra lakik, még szép. Rohanunk, lemezjátszót beüzemel, egy kupac aljáról előhúz egy bakelitet, a borítója fura, de most nem érdekel. Az Államokból csempészték be, fél éve úton volt, most már itt serceg. "De ez titok, senkinek, esküdj!"

 Csak az első oldalt sikerült meghallgatni, idő híján. "Majd máskor!" Persze a máskor nem jött el, mindig fontosabb dolgunk volt. Gyerekek voltunk, sosem volt elég időnk. De ez is elég volt, mert sokkal több volt, mint amit addigi életemben hallottam. Most már tudtam, mit jelent az a felfirkált szó a narancssárga épület falán. Nem egy fémfeldolgozó cég, pedig annak tűnt. Nem. Hanem azok a ritmusok és gitárszólók, amik még nagyon sokáig szóltak a fejemben. Egészen addig, amíg három évvel később megkaptam az első kazettám, ami a következő lemez volt, így nem is ez a történet.

 1988-ban ezek a srácok egy olyat alkottak, ami a mai napig a metal zene egyik alapköve. Sőt, átlépte a műfaj határait is. Nem sok olyan ismerősöm van, aki ne ismerné a negyedik számot, aminek a címe "One". Egy ideig azt hittem, az a lemez címe, pedig általában a "Blackened" ment a fejemben, viszont annak a címét sem ismertem.

 Ez a banda első stúdió lemeze az (akkor) új basszusgitárossal, viszont egyben az utolsó thrash metal lemezük is. Igaz, már ez sem tisztán az, elég sok progresszív hatás van, itt-ott heavy, néha déli hangzással. Hogy innen jobb vagy rosszabb lett, ez egyéni ízlés kérdése. Az idő és a számok őket igazolják, de van miből válogatni, nem érdemes panaszkodni.

Azóta eltelt harminc év. A lemez legutóbbi meghallgatása óta viszont harminc perc sem. Még mindig üt. Igaz, már nem akkorát, de attól még ez volt az első. Én nem ezzel vesztettem el, hanem ezzel nyertem.

...And Justice for All

1. Blackened
2. …And Justice for All
3. Eye of the Beholder
4. One
5. The Shortest Straw
6. Harvester of Sorrow
7. The Frayed Ends of Sanity
8. To Live is to Die
9. Dyers Eve

Hossz: 65:22

James Hetfield – gitár, ének
Lars Ulrich – dob
Kirk Hammett – szólógitár
Jason Newsted – basszusgitár

Kiadó: Elektra Records (1988)