2019. jún 12.

Soundgarden - Down on the Upside

írta: mad. just mad.
Soundgarden - Down on the Upside

 1996 májusában a Soundgarden kiadott egy lemezt. Addigra engem már bőven "megfertőzött" a rock és metal világa. Akkoriban még éjszakai rádióműsorokban vadásztuk a friss megjelenéseket, vagy a magazinok mellékleteiről hallhattuk az első single-ket. Ahogy a keleti blokkban szinte mindenki, rádióból felvett, vagy másolt kazetták másolatát hallgattuk. Az eredeti kazetta sokszor csak egy legenda volt. Bár láttunk olyat, de az árából öt-hat "rendeset" tudtunk venni. Ezek olyannyira voltak "rendesek", hogy a "szaküzletben" átlapoztad a katalógust, majd pár napon belül elkészítették, akár saját hordozóra, akár az általuk árusítottra. De egy baráti körben csak egy valaki szánta rá az összeget, a többiek megoldották. Nna... Sok szóval leírtam azt, amit amúgy is ismer mindenki.

 1996 augusztusában betoppantam egy budapesti zeneboltba. Kicsit olyan volt, mint egyszerre a Húsvét, a Karácsony, a cukrászda és az ital nagyker. Mert itt minden eredeti volt, minden zene volt. Nem fénymásolt borítók, hanem szövegkönyvvel, képekkel. Meg minden. Csak pár perc kellett ahhoz, hogy a pénzem jelentős részét elköltsem pár kazettára. Egyik ezek közül természetesen a "Down on the Upside" volt.

 A "természetesen" érdekes, mert nem feltétlenül a grunge volt a kedvencem. Sőt, leginkább metal vonalon, de ott is a gyors és kemény. A "Badmotorfinger"-t és a "Superunknown"-t viszont elég sokszor hallottam, és a Soundgarden nem csak grunge. Hard, heavy, stoner, alternatív, pszichedelikus, progresszív, és sok egyéb is előtűnik. Chris Cornell hangja, és amit művelt vele pedig nem is e világi. És amikor a "Pretty Noose" már többször felcsendült itt-ott, akkor lett "természetes".

 Minden meghallgatás tartogat valami újat. Még a századik is, sőt, még utána is. A hangulata kevésbé sötét, mint amit eddig mutattak. Igaz, ez a "sötétség" leginkább a szövegekből ered, tehát javarészt Cornell érzéseiből, gondolataiból. Olyannyira könnyebb és szellősebb ez a lemez, hogy a "Dusty" a szerzője szerint "eléggé pozitív egy Soundgarden számhoz képest", és szöges ellentéte az előző lemezen elhangzó "Fell on Black Days"-nek. Igaz, az az egyik legkomorabb ever. Zeneileg komoly hullámvasút, zseniális váltásokkal és témákkal megfűszerezve. Ehhez hozzájárult a sok - néha különleges - hangszer használata is, amitől teljesen egyedi hangulata lett a lemeznek. Elég nehéz lett volna ugyanazt a hangulatot színpadon ugyanúgy visszaadni. De ez tárgytalanná is vált, mivel ezután a lemez után egy jó időre (2010-ig) megszűnt létezni a zenekar. Egy lemez született még, 2012-ben, majd öt évvel később elbúcsúztunk A Hangtól is.

 Azóta eltelt majdnem 23 év. A kazetta szalagja itt-ott már erősen kopott, hiányos, de már nem is tudnám mivel lejátszani. Szerencsére már vannak már lehetőségek és eszközök, így maradhatott azóta is az egyik kedvenc ez a lemez. Olyan sokszor "énekeltük" és "táncoltunk" rá a szobám bútorai által behatárolt szűk sávban, olyan sok kellemes emlék és érzés fűződik hozzá. Szomorúság, és néha könnyek is. Mindenképp felejthetetlen.

  "It's only forever"

 

soundgarden_down_upside.jpg

 

Down on the Upside

1. Pretty Noose
2. Rhinosaur
3. Zero Chance
4. Dusty
5. Ty Cobb
6. Blow Up the Outside World
7. Burden in My Hand
8. Never Named
9. Applebite
10. Never the Machine Forever
11. Tighter & Tighter
12. No Attention
13. Switch Opens
14. Overfloater
15. An Unkind
16. Boot Camp

Hossz: 65:56

Chris Cornell - ének, gitár, mandolin és mandola, zongora
Kim Thayil - gitár
Ben Shepherd - basszusgitár, mandolin, mandola
Matt Cameron - dobok, ütős hangszerek, moog szintetizátor
(Adam Kasper - zongora, keverés, producer)

Kiadó: A&M Records (1996)

Szólj hozzá

zene grunge Soundgarden DownontheUpside