2019. jún 03.

Zorro 1.

írta: mad. just mad.
Zorro 1.

Magyar róka, bajusz nélkül

 Elég sokan hallottak már Zorróról. Itthon leginkább az 1957-1959 között készült Disney-sorozatot ismerjük, ami a vasárnapi mesedélután (vagyis "Walt Disney bemutatja") részeként sokunk fantáziáját megmozgatta. Vagy legalábbis sokszor megmosolyogtuk Garcia őrmester kedves bénázásait, vagy Bernardo megmozdulásait. Aztán 1998-ban jött még egy mozifilm ("The Mask of Zorro" - "Zorro álarca"), Antonio Banderas főszereplésével. 2005-ben ismét felvette a maszkot a - felejthető - "Zorro legendája" ("The Legend of Zorro") című filmben. Azóta: szinte semmi.

 Az én első találkozásom Zorróval még ezek előtt volt. 1975-ben Alain Delon volt Zorro, én ezt a filmet láttam először a nyolcvanas évek elején, többször is. Utána nagyon sokáig csapkodtam fel botokkal falakra, fákra, ajtókra a Z-t, és elég sok kartonlapot festettem feketére, hogy maszkokat készítsek belőlük.

 Az egyik legismertebb képregényes karakter sorsa is akkor pecsételődött meg, amikor az 1940-es Zorro filmet nézték meg családilag. Majd a film után, egy sikátorban, a kis Bruce szülei gyilkosság áldozatává lettek. És innen indul a Batman-időszámítás.

 A Zorro karakter 1919 óta létezik, Johnston McCulley - "The Curse of Capistrano" regénysorozatának hőse volt. Az elmúlt 100 év alatt számtalan regény, novella, film, filmsorozat, rádiójáték és képregény főszereplője volt. De vitték már színpadra is, írtak róla zenét, szerepjátékot, videójátékot, és természetesen játékfigura is volt. Mi ennek csak egy apró szeletét kóstolhattuk meg, pedig a mai napig nagyon népszerű és menő.

 Na de... A magyar GooBo képregénykiadó lecsapott, és a Zorro centenárium évében itthon is elkezdte kiadni. Nem is akárhogy, hanem saját produktumként. Nem egy már kiadott képregény fordítása, hanem saját sztori, saját rajzok, saját színek - minden. A tervek 12 számra szólnak, és az első szám május óta már kapható is (újságosoknál, képregényes rendezvényeken).

 Kicsit (talán) fordított sorrendben haladva:

 A színek fantasztikusak. Minden árnyalat olyannyira lett eltalálva, hogy szinte érezhető a perzselő kaliforniai napsütés, a sikátor hűvös levegője és szaga, az éjszaka csöndje. Nincs ezen mit ragozni: wow!

 Akik már találkoztak a rajzoló munkáival, egyértelműen felismerik a stílust. És ezzel nincs is semmi baj, sőt! Lehet, hogy ha Zorróra gondol az ember, kicsit másképp képzelné el az egészet, de ez egy egyedi termék, saját elképzelések alapján. Kár lenne olyan sablont ráhúzni, ami a már ismert sorozatot vagy filmet adná vissza. Nagyon jól adja át a kor és a hely(ek) hangulatát, a szereplők jellemét, érzéseit, hozzáállását. Ezt így kell csinálni!

 A történet. A kor, a szereplők és a sztori fő vonala nagyjából a szokásos. Kalifornia, 1830 körül, a spanyolok elveszítették Kaliforniát. De a mexikóiak sem jobbak... Korrupció, ideiglenes kormányok, rablóbandák. Az ifjú Diego Barcelonában tanul, majd a de la Vega apuka elindítja a "Gyere haza, fiatal!" programot. Viszont ez egy saját "eredettörténet", tehát innen bármi lehetséges. Már eleve van egy-két csavar, egyik-másik karakter nem a "megszokott" módon működik. Sőt, olyan is van, aki az ismert sorozathoz képest pont fordítva. Szerintem jó ötlet. Magával az álarcos hőssel csak pár képkocka erejéig találkozhatunk, és emiatt csak még jobban várjuk a folytatást. Ami csak jó lehet, az eddigi dramaturgiai elemekből és hatásokból kiindulva. Jöhetne már a folytatás!

 Ha nosztalgia, azért. Ha nem ismered, azért!

 

 zorro_1.jpg

Kiadó: GooBo

Író: Tálosi András
Rajz: Vári Tamás
Színek: Vadas Máté

(32 oldal, színes)

Szólj hozzá

képregény Zorro GooBo